frank_jelenetkep_s

Symphony No. 42 a Frank című film előtt a hazai mozikban

A Michael Fassbender főszereplésével készült Frank (16) hangulatához illő kísérőfilmre lelt: Bucsi Réka tízperces számítógépes rajzanimációja, a Symphony No. 42 július 31-től látható a hazai mozikban a különös vígjáték előtt.

A MOME Animon készült diplomafilm a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be februárban, ezt követően pedig számos rangos mustrára eljutott. Hazai színekben eddig a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, a Friss Hús és a Mediawave keretiben láthatta a nagyérdemű, utóbbi két megmérettetésről pedig díjjal távozott. Az animációs kisfilm, mely most kerül először országosan a mozik műsorára, rendhagyó narratívát használva, 47 különböző jeleneten keresztül mutat be egy szubjektív világképet. Az asszociációk által összefűzött rövid jelenetek környezetünk irracionális összefüggéseit hangsúlyozzák: szürreális helyzetek ember és természet alkotta dolgok összhatásán alapszanak.

Az animáció méltó párja lesz Lenny Abrahamson a Sundance Filmfesztiválon elsöprő kritikai és közönségsikert aratott filmjének, a Franknek, melyben a szupersztár Michael Fassbendert (12 év rabszolgaság, Shame – A szégyentelen, Prometheus) tőle rendkívül szokatlan szerepben láthatjuk. Az Oscar-jelölt színész, akinek alakítását a Vanity Fair csodálatosnak, az Indiewire pedig mesterinek nevezett, ezúttal még énektudását is megcsillogtatja a kiejthetetlen nevű indie banda, a The Soronprfbs frontembereként. A címszereplő még a zenészek körében is igazi különcnek számít: csak a tökéletes hangzás érdekli, mindenben az inspirációt keresi – és még alvás közben sem veszi le az egész fejét körbevevő hatalmas papírmasé maszkot. Frank és csapata kizárólag a popszakmát messzemenőkig elutasító egyéniségekből áll. Ebbe a furcsa társaságba érkezik az ambíciókkal teli Jon (Domhnall Gleeson – Időről időre), akinek a legvadabb álmai válnak valóra, amikor egy váratlan üresedés miatt, pusztán kényszerűségből felveszik a bandába. A csapat hamarosan maga mögött hagyja a civilizációt, egy kis erdei házban kezdenek el kísérletezgetni, hogy megalkossák a tökéletes albumot – Jon pedig kénytelen felismerni, hogy a zenészélet nem annyira egyszerű, mint ahogy a bulvárlapokban olvassuk.

A Frank (16) és kísérőfilmje, a Symphony No. 42 július 31-én kerül országosan a hazai mozikba – az angol film szinkronizált és feliratos változatban is látható lesz.

Frank szinkronizált mozielőzetes.
Frank feliratos mozielőzetes.