Raeber Jonas_foto

Jonas Raeber

animációs filmrendező, producer

Jonas Raeber animációs alkotóművész 1968-ban született Svájcban, jelenleg Luzernben él és alkot.

Alkotómunkáját produceri tevékenységgel párosítja, az általa alapított S.W.A.M.P. stúdiót vezeti, ahol művészi rövidfilmeket, televíziós sorozatokat, és egyéb animációs alkotásokat készítenek. A S.W.A.M.P. nem csupán Raeber filmjeire koncentrál, számos fiatal alkotó projektjét is felvállalja a stúdió, valamint a Luzerni Művészeti Egyetem animációs hallgatóinak is gyakorlati helyszínt biztosít.

Diplomát 1988-ban szerzett, végzettsége pedagógus. Tanulmányai után az animációs filmművészet felé fordult, és különböző kurzusokon, szakmai gyakorlatokon vett részt Európa szerte, valamint az Egyesült Államokban. Érdeklődésének fókuszában az animációs alkotásokat segítő gazdasági modellek fejlesztése, a finanszírozási lehetőségek kiszélesítése is megtalálható már a kezdetektől fogva.

Első filmjét 1990-ben készítette Patt címmel, mely többek között a Lipcsei és a Solothurni fesztiválokon is díjatt kapott.  Ezt követően néhány évenként készített újabb és újabb egyedi rövidfilmeket, melyekkel számos rangos fesztiválon kapott elismerést, Krakkótól Kairóig.

2001-ben alapította meg saját stúdióját S.W.A.M.P. névvel, és 1993 óta különböző szakmai szervezetek tagja, tisztségviselője.

Így például elnöke az ASIFA svájci szövetségének, a svájci animációs filmesek szövetségének (SGSFA/STFG)  is vezetőségi tagja,

1997-ben alelnöke.

Alkotóként irónikus szemléletet képviselve mutat görbe tükröt önző, az anyagiakra koncentráló életvitelünknek, filmjeiben a politika visszáságaira is reflektál. Hangot emel kulturánkat és jövőnket veszélyeztető magatartásunk ellen, társadalmi kérdésekben elhivatott a szolidaritás hangsúlyozása mellett.