Cartaz 2014.indd

PÁLYÁZAT: MONSTRA 2014 ID

A 2014-ben 13. alkalommal jelentkező Monstra fesztivál (13th Lisbon Animated Film Festival, 2014. Március 13-23.) díszvendége Magyarország lesz, igy a magyar animáció különleges figyelmet kap a fesztiválprogram összeállításában. Ennek részeként Fernando Galrito, a Monstra kreatív igazgatója felkérte a MOME Animáció tanszékét, hogy készítse el a fesztivál ID filmjét. Ezért a MOME Anim pályázatot hirdet jelenlegi és volt hallgatói részére a Monstra ID elkészítésére.

A pályázóknak december 9-ig kell beadniuk a pályázati anyagukat, mely tartalmazza az ID koncepcióját (angol nyelvű, szöveges leírás), a látványterveket és a képes forgatókönyvet. Mindezt elektronikusan kell megküldeni az anim@mome.hu címre.

Ezt követően választja ki a Monstra vezetősége a győztes pályaművet.

Az animációnak 2014. február 1-ig kell elkészülnie.

Ekkor leadandó egy 20, illetve 30 másodperces verzió, valamint – ha a kiválasztott koncepció ezt lehetővé teszi – a fesztivál szívesen használ egy hosszabb, max. 2 perces verziót is.

Brief:

  • A Monstra 2014 ID tartalmi megkötések nélkül fejleszthető; a koncepció alapulhat vizuális vagy narratív gegekre, megjeleníthet mini sztorit, építkezhet képzőművészeti gesztusokból, asszociálhat az animációs műfaj jellegzetességeire, stb.
  • Az ID szerepe, hogy megjelenítse a fesztivál élményét, építse annak imidzsét, érzelmi, hangulati kötődéseket hozzon létre a nézőkben, és közölje a fesztivál megjelenésével kapcsolatos alapinfókat; időpont, helyszín, url cím.
  • A pályázati anyagokkal szemben egyetlen kötöttség adódik, mégpedig az, hogy a fesztivál hivatalos plakátjának vizualitása meg kell jelenjen az ID-ban. Nem feltétlenül a végeképet kell annak megfelelően alakítani, el lehet helyezni azt az animáció bármely részében, egy önálló dramaturgiai koncepció mentén.

A pályázatra egyedi és csapatmunkában készített munkák is beadhatóak.

Bármilyen animációs technika használható, a zenére és a sound designra sincsen semmilyen irányelv, természetesen a felhasználási jogokkal rendelkeznie kell az alkotóknak.

A pályázat nyertesét, így a Monstra 2014 ID készítőjét (amennyiben készítőit, max. 3 főt)

vendégül látják Lisszabonban a fesztiválon, március közepén (szállással és napi étkezéssel). Az utazás költségeihez a MOME ANIM hozzájárul, így jutalmazva a legjobb pályaművet.

Határidők és leaadandó anyagok:

2013. december 9.: pályázati tervek (látványterv, képes forgatókönyv, koncepció)

Döntés a pályázatról: december 20-ig.

Kész ID leadási határideje: 2014. február 1.

További információ:
Sipos Orsolya
MOME ANIM projekt manager
06 20 521 9879, sipos@mome.hu