erkel_bw

Elhunyt Erkel András – Domonyi Rita nekrológja

Drága András!
Van, akikhez csak jelen időben lehet szólni, akkor is, amikor már nincsenek velünk. Nem illik hozzád a múlt idő.
Tizenöt évvel ezelőtt az első találkozásunk csak a harmadik alkalomra sikerült, akkor értél oda, amikor éppen felálltam, hogy elmenjek, mert eluntam várni a létre nem jövő állásinterjúkra. Ekkor megjelent az ajtóban egy kétméteres energiamező, ami egy pillanat alatt betöltötte a teret, és fél óra múlva már a Varga Stúdió porszívóit is megvettem volna, ha el akartad volna adni azokat.
Szerencsés vagyok, hogy részese lehettem a Stúdió legjobb éveinek, ott találtam meg azt a világot, ahova ma is tartozom. Csabával együtt egy olyan csodálatos helyet teremtettetek, ahova úgy jártunk be, mint gyerekek a játszótérre – örömmel, nem szűnő kíváncsisággal, a felfedezés izgalmával. Hihetetlenül jó szemed volt, hogy meglásd a tehetséget, az értéket, az egyéniséget, és úgy tudtad ösztönözni a környezetedet, hogy mindenki a legtöbbet hozta ki magából.
Persze voltak konfliktusaink is, ki tudja, hányszor vesztünk össze, hogy aztán újra együtt lássunk neki jobbnál jobb tervek és filmek megvalósításához. Mert egyszerre volt nehéz és könnyű együtt dolgozni. De az ötleteid, az elképzeléseid mindig a legmagasabb színvonalat képviselték, és ezzel mindig könnyű volt azonosulni.
Hiszem, hogy a hazai rajzfilmgyártás legnagyobbjai közé tartozol, aki mindent megtett azért, hogy a magyar animáció itthon érték legyen és, hogy külföldön is újra az élvonalba kerüljön. Elképesztő energiákkal dolgoztál minden egyes pillanatban, és ezzel a lenyűgöző erővel másokat is megemeltél.
Drága András, hiányoznak a reggel hetes és az éjféli telefonjaid is, a számtalan megvalósításra váró ötleted, a senkiével össze nem téveszthető energiameződ. Szeretnék újra összeveszni veled, hogy aztán kibékülhessünk, szeretném hallani a folyosó végéről a hangodat, szeretném, hogy mindaz, amit még szerettél volna létrehozni, megvalósuljon.

Szeretettel gondolok rád:
Domonyi Rita

Erkel András temetését a református egyház szertartása szerint 2015. január 16-án 14 órakor, az újpesti Megyeri Temető ravatalozójában tartják.
Gyászolják szülei, gyermekei, felesége, fivére, rokonai, barátai és munkatársai.
Értesítési cím: Erkel Tibor, 1046. Budapest, Vécsey Károly u. 43.

Erkel András producer 2005 óta volt oktatója a MOME animációs képzésének; egyaránt részt vett a tanszék BA és MA képzéseiben, előadója volt nemzetközi tréning-programoknak. Az általa alapított és vezetett Studio Baestarts számos sikeres diplomafilm gyártójaként is aktív résztvevője volt a képzés alapvető részét képező tehetséggondozásnak. Halála előtt angol nyelvű posztgraduális producer képzés kialakításán és indításán dolgozott.

András hazánkban elsősorban animációs filmek producereként lett ismert. 1988-ban Varga Csaba animációs filmrendezővel közösen alapították meg a legnagyobb magyar rajzfilmes stúdiót, a Varga stúdiót, melynek másfél évtizedig volt az igazgatója. 1996-ban Londonban alapított stúdiót John Coates brit filmrendezővel, majd 2005-től itthon saját alapítású stúdióval, a Studio Baestarts-szal vezette haláláig a magyar animációs filmes árbevételi listát.

“A magyar és európai animációs filmgyártás meghatározó alakja volt,” áll a családja által kiadott közleményben. “Élete során Frank Zappa, Michael Jackson, John Coates, Csupó Gábor és Varga Csaba mellett számos világszerte ismert alkotó- és előadóművésszel dolgozott együtt. A vezetésével készült tévé- és mozifilmek a legrangosabb nemzetközi díjakat nyerték el, a Berlini Ezüst Medvétől az Annecy Kristályig.”

Nemzetközi karrierje 1990-ben indult, a Simpson család egyik videóklipjében működött közre producerként. Televíziós producerként többek között az HBO, a Disney, a Warner Bros. és a National Geographic médiavállalatoknak szállított filmeket. Gyártott csatornaazonosító szpotokat a Cartoon Network és a Minimax gyerekcsatornáknak.

Legismertebb animációs munkái a Mr. Bean rajzfilmsorozat, a Gyerekdalok és mondókák animációs sorozat és a BAFTA-díjra is jelölt Log Jam animációs széria.

A Magyar Animációs Szövetség elnöke volt 1995-től 2000-ig, és a Magyar Producerek szövetségének alelnöke 2002-től 2003-ig.

Erkel András 1962-ben született Budapesten. Az ELTE-n geofizikai szakon és programozó matematikusként végzett a nyolcvanas évek végén, de egyetem után már menedzserként startolt: 1986–1990 között a Satöbbi együttes és a KFT együttes menedzsere volt.